Könyvelők és Vállalkozók együttműködése korlátok nélkül, felhő alapon!

Könyvelés a felhőben

Saját vállalkozás indítása Pro és Kontra

2018. december 17. - Könyvelés a felhőben

Saját vállalkozásba kezdenél? Régóta vágysz a vállalkozói életforma nyújtotta függetlenségre? Mielőtt belevágnál vállalkozásod megalapításába, nézd át velünk, hogy milyen előnyökkel és hátrányokkal járhat!

wallethub.jpg

Minden éremnek két oldala van – igaz ez a saját vállalkozás üzemeltetésére is, hiszen minden olyan érv, mely mellette szól, kicsit egyben ellene is van. Kezdjük az elején!

Függetlenség

A leggyakrabban hangoztatott érv, hogy „nincs főnök”, vagyis a függetlenség. Ez ilyen olvasatból valóban sokkal kényelmesebb: nem kell beszámolni minden lépésedről, nem kell korábban elkérned magad, ha jön a szerelő, sőt, a szabadnapjaidat sem kell egyeztetned. Te választod meg az irodád helyszínét, a kollégákat, sőt, még azt is, hogy milyen zenét hallgassatok napközben.

De akkor nézzük a másik oldalt! Azzal, hogy nincs főnököd, egyszerre minden felelősség a tiéd lesz. Nincs senki feletted, aki jóváhagyná az árajánlatot vagy épp a beszerzési listát, mielőtt kiküldöd – minden döntést Neked kell meghoznod. Ha hibáztok, Neked kell elvinni a balhét.

Kötetlen munkaidő

Nincs is csábítóbb fogalom, mint a kötetlen munkaidő – már szinte látod is magad előtt, ahogy reggel kényelmesen kortyolgatod a kávédat az ágyban, délután pedig még a dugó előtt hazaérsz, ugye? Magadnak oszthatod be az idődet, soha többet nem kell lemondanod egy programot azért, mert nem tudsz elszabadulni a munkából.

A kötetlen munkaidő átka azonban, hogy könnyedén válhat 0-24 órás munkaidővé. Nem teheted meg, hogy holnapra hagysz valamit, hiszen a saját vállalkozásodról van szó… Könnyen azon kaphatod magad, hogy vasárnap délután is a gép előtt ülsz, és álmodban is az Excel táblát látod.

Fejlődési lehetőség

Számodra is ismerős a szituáció, amikor hiába szereted a munkahelyed, már úgy érzed, nem tudsz fejlődni, ezért inkább váltanál? Vállalkozóként ezt biztosan nem éreznéd! Olyan, mintha rögtön a mélyvízbe kerülnél, ami később sem lesz sekélyebb… napról napra érzékelheted, hogy fejlődsz – mind munkádban, mind skilljeidet érintően. Ugyanakkor a fejlődés itt kényszer is egyben, mely komoly stresszfaktort jelenthet. Ráadásul nincsenek feletteseid, akik mentorként segíthetnék fejlődésed, mindent magad kell megtanulnod, ami nem kis feladat.

Elért eredmények

A munka világában a lehető legnagyobb büszkeségre ad okot sikeres vállalkozást vezetni - egy új szerződést megkötni, nagyobb irodát bérelni, új embert felvenni, nem beszélve mindennek anyagi vonzatáról. Mi van azonban, ha épp hullámvölgybe kerülsz, netán elvesztesz egy fontos ügyfelet, vagy akár meg kell válnod néhány munkatársadtól? Ezek olyan nehézségek, melyeket alkalmazottként nem tapasztalnál, és talán egyszerűbb is így az élet.

razvan-chisu-623946-unsplash.jpg

Nem minden arany tehát, ami fénylik – a vállalkozói létnek is vannak árnyoldalai! Gondold át alaposan, konzultálj szakértőkkel, és ha belevágnál: sok sikert kívánunk! :) Egyben biztos lehetsz, ha segítségre lenne szükséged elindult vállalkozásod pénzügyeit és könyvelési teendőit illetően, az ACloud-ra számíthatsz!

Főkép forrása: wallethub.com

A bejegyzés trackback címe:

https://acloud.blog.hu/api/trackback/id/tr7614487310

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása